Honlapkészítés (honlap, keresőoptimalizálás, tárhely)
Szlovák Cégmester
szlovakcegek.hu
A teljes honlap kivitelezése Ügyfél által a adott tervek és célok szerint:
– egyedi külső megjelenés
– menüszerkezet
– WordPress gyorsítás
– keresőoptimalizálás
Technika:
– WordPress alap
– Elementor Pro builder
– SEOPress SEO szoftver
Eddig elért eredmények:
– több, mit 5 kulcsszóra a Google találati lista első 5-ben.











A vállalkozásom népszerűsítése, megismertetése volt a cél a honlap készítésével. Már az első telefonos beszélgetés után tudtam, hogy Árpád lesz aki elkészíti a honlapot, mert lehetett érezni, hogy igazi profi a szakmában. Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot a fejlesztés alatt, és minden kérdésemre, kérésemre (volt bőven 🙂 ) azonnal reagált, ezáltal nagyon jól tudtunk együttműködni.
Egy friss fiatalos honlapra volt szükségem, Google kereső első oldalon való megjelenéssel. Árpáddal közösen működtünk együtt (nagyon sok megbeszélés, üzenetküldés) így a honlap valóban olyan lett mint amilyet elképzeltem. A második hónaptól már az első oldal 4. helyéig jutottunk. A honlap és a keresőoptimalizálás ára a 3. hónaptól megtérült.






Árpád remek és gyors munkát végzett, a feljlesztés alatt folyamatos telefonkapcsolatban voltunk és az ellenőrzések alkalmával a kéréseinket – módosításokat, gyakran azonnal végezte. Így a javításokat még a telefonbeszélgetések alatt le is tudtuk ellenőrizni. Remek munka kiváló ár érték aránnyal, csak ajánlani tudjuk.
A honlapom fejlesztését, a hozzá tartozó keresőoptimalizálást és a későbbi havi honlap karbantartás is Árpádra bíztam. Igazán gyors és minőségi munkát végzett. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Webáruház (fejlesztés, keresőoptimalizálás, tárhely+karbantartás)
Bekamerázzuk! Kamerarendszer webáruház
Fejlesztés:
Kamerarendszer webáruház közel 3.600 termékkel. Webáruház fejlesztés, logókészítés, termék import CSV file-ból, karbantartás, speciális WordPress (Woocommerce) tárhely, sebességnövelés, teljes technikai és tartalmi keresőoptimalizálás majd havi karbantartás, Facebook és Google Ads kampánykezelés.
Eredmények:
– „kamerarendszer telepítés” kulcsszóra első hely stabilan
– organikus keresésből jön a látogatók 93%-a!

CsilliVilliShop.hu: Női ruha webáruház
Webáruház fejlesztés (WordPress/Woocommerce), webáruház karbantartás, logókészítés, speciális Woocommerce tárhely, sebességnövelés, teljes technikai és tartalmi keresőoptimalizálás majd havi karbantartás, Facebook és Google Ads kampánykezelés.
Eredmények:
– a „bőrhatású nadrás” kulcsszóra stabil első hely a Google keresőben
– a vásárlók 55%-a (ingyen!) az organikus listából érkezik
